2016. május 26., csütörtök

Puncsgolyó



Volt még maradék kekszem amit hetekkel ezelőtt csináltam ( kb 6 hete ) ,semmi baja nem volt egyáltalán.De már valamit kezdenem kellett vele,kókuszgolyót nem akartam,így kutattam a neten mit is lehetne készíteni ebből a cirka 36 dkg kekszből:)) A puncsgolyón akadt meg a szemem,főleg hogy nagyon gyorsan készen van. A receptet Andi konyhája oldalon láttam,de módosítanom kellett rajta nem is keveset.Én pl cukrot nem tettem bele,mert van a kekszben is és a lekvárban is,fölösleges tovább cukrozni.
A képen látható mennyiség lett ebből az adagból.

Így készítettem el:

300 gr darált keksz
200 gr eperlekvár (barack nem volt itthon)
0,5 dl víz
1/2 üveg rumaroma
70 gr mazsola
2 evőkanál (20 gr) kakaópor

Forgatáshoz a maradék 60 gr darált keksz (360 gr kekszből ez a maradék) ez bőven elég volt.

Ha kekszet kell készíteni azt így csináltam:

25 dkg Il Pane di Anna sütiliszt (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
1 vanília cukor
12,5 dkg Liga margarin
6 dkg porcukor
1 tojás
Összegyúrjuk, fél-1 órára hűtőbe tesszük.Rizslisztezett sütőpapíron nyújtottam kb ujjnyi vastagra.Sütőpapírral együtt a gáztepsibe húztam a tésztát. Előmelegített sütőben sütöttem 170 fokon aranysárga színre, kb 15-20 perc alsó felső sütésen.
Ha kihűlt akkor kézzel simán össze lehet morzsolni.



A lekvárt, vizet, rumaromát, mazsolát és kakaóport egy kis lábasba tettem majd összemelegítettem,nem forraltam csak éppen meleg lett.Hozzákevertem a darált kekszet,1 órára hűtőbe tettem, majd golyókat formáztam belőle és a darált kekszbe forgattam.



2016. május 25., szerda

Kókuszgolyó kakaós tésztába burkolva



Valami olyan receptet kerestem ami sokáig eláll,könnyű szállítani,könnyen elkészíthető és finom is :) Akkor találtam rá erre a receptre Angéla WebCuki oldalán,és megpróbáltam gluténmentesen elkészíteni Il Pane di Anna süteménylisztből.Nekem jóval több lisztet igényelt a tészta.

Így készítettem el:

Hozzávalók:

Tésztához:

2 db tojássárgája
1 db tojásfehérje
550 gr Il Pane di Anna süteményliszt (más lisztből eltérhet a súly) (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
1 vanília cukor
200 gr porcukor
3 evőkanál (ez 15 gr) kakaópor
250 gr lágy Liga margarin
1 csomag sütőport is ír a recept de én nem tettem bele,mert a süteményliszt tartalmaz térfogatnövelőt.

Töltelékhez:

1 tojásfehérje
100 gr porcukor
120 gr kókuszreszelék

Elkészítés:
Egy tálban robotgéppel kikeverjük a tojások sárgáját és a fehérjét a porcukorral,vanília cukorral,kakaóval és a lágy margarinnal.Mikor már krémszerű az állaga akkor adtam hozzá apránként a lisztet,de már fakanállal kevertem bele.Hűtőbe tettem kb 30 percre,míg a tölteléket elkészítem és a sütő felmelegszik 180 fokra.
A töltelékhez felvertem a tojásfehérjét majd hozzáadtam a porcukrot és a kókuszreszeléket.Nekem így nem állt össze a töltelék ezért adtam hozzá kevés vizet,kb 3 evőkanállal.Az a lényeg hogy kis golyókat tudjunk belőle formázni,amit majd beburkolunk a tésztával.Nekem kb 2 cm átmérőjű volt a kókuszgolyó.
Ezután a tésztából nagyobb darabot veszünk a kezünkbe, golyóvá formáljuk, kilapítjuk, közepébe tesszük a kókuszgolyót és beburkoljuk a tésztával.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a tésztát és előmelegített sütőben 180 fokon kb 25 percet sütjük alsó felső sütésen.
Kicsit megrepednek a golyók,de ez nem baj :) Csúnya de finom kategória :))
Nekem 25 db lett ebből az adagból és egyenként kb 6-7 cm átmérőjűek.

Ez a tészta szerintem nagyon jó lehet kekszhez,mert nem esik szét atomjaira,nem porlad hanem teljesen egyben marad,roppanós állagú.









2016. május 18., szerda

Chia puding



Végre elkészítettem a híres Chia pudingot,hetek óta úton útfélen belebotlok az interneten,de főleg a Facebook-on :) számtalan elkészítési módot láttam már,ki így ki úgy,gyümölccsel vagy az nélkül,mandulaforgáccsal vagy nélküle,kókusszal vagy nem,növényi vagy állati tejjel stb...tényleg sokféle van.

Én így készítettem el:

2 dl tej
20 gr eritritol (innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
10 gr kókuszreszelék
30 gr Chia mag (innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)

A tejbe belekeverek mindent,de jól el kell keverni mert ha összeáll,akkor kis csomók lesznek benne ugyanis a chia mag elkezd zselésedni.Az első félórában többször megkevertem,majd egy éjszakára a hűtőbe tettem.Reggelre szépen besűrűsödik.
Én eperpürével (epret leturmixoltam) tálaltam.
A chia mag egy szuper élelmiszer,élettani hatásáról itt lehet bővebben olvasni :)







2016. május 14., szombat

Epres mascarpone krémmel töltött szülinapi torta



Anyukám szülinapjára készítettem ezt a tortát :) Ő nem lisztérzékeny,csak azért készítettem gluténmentesen,hogy én és a Fiam is tudjunk enni belőle,és egyébként sincs búzaliszt a konyhámban :) A ballagási tortáról maradt fondant és most hasznosítottam.
A tészta most nem rizslisztből,hanem Il Pane di Anna sütilisztből készült.

Piskóta:22 cm átmérőjű tortaformához

4 tojás
3 púpos evőkanál Il Pane di Anna süteményliszt (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
1 evőkanál holland kakaópor
4 csapott evőkanál cukor

A tojásfehérjét felverjük keményre majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a kakaóporral elkevert lisztet.
A tortaformát sütőpapírral kibéleljük majd beleöntjük a tésztát és előmelegített 180 fokos sütőben sütjük kb 20 percig. Tűpróba!!

Krém:

25 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
10 dkg eper pürésítve

A mascarponet a porcukorral robotgéppel kikeverjük majd az eperpürét apránként hozzákeverjük még mindig robotgéppel.

Fondant:

Kiskukta oldaláról van,de én még a ballagási torta maradékot használtam :)

Vajkrém a torta külső lekenéséhez:

10 dkg teavaj
10 dkg porcukor
Habosra kikeverni

Ha kihűlt a piskóta akkor kettévágjuk,megtöltjük az epres krémmel,visszahelyezzük a tetejét.Én egy tányér segítségével lefaragtam kicsit a torta széléből,hogy szép egyenletes legyen majd vajkrémmel körbe kenjük a tortát,ez a vajkrém jobb a fondant alá.Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap fondanttal vonjuk be és díszítjük.














2016. május 11., szerda

Non plus ultra



Nagyon rég ki szerettem volna próbálni már ezt a süteményt gluténmentesen is :) Ma volt időm és elkészítettem. A receptet Gizi-receptjei oldalon láttam.
Én így csináltam:

Tészta hozzávalók:

250 gr Il Pane di Anna süteményliszt (nekem kellett ez a mennyiség,különben nagyon ragadt) (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
200 gr vaj
2 evőkanál (25 gr) porcukor
2 csomag vanília cukor
2 M-es tojás sárgája

Hab hozzávalók:

2 M-es tojás fehérje
20 dkg porcukor

Baracklekvár a ragasztáshoz.

A lisztet,a porcukrot,a vaníliacukrot összekeverem egy tálban majd hozzáadom a két tojássárgáját és a kockára vágott hideg vajat,jól összegyúrom (ragadhat még ilyenkor),hűtőbe teszem míg a habot elkészítem.
A habhoz a tojásfehérjét kemény habbá verem,majd apránként hozzáadagolom a porcukrot,miközben tovább verem.Ha kész akkor csillagcsöves habzsákba teszem.
A tésztát kinyújtom kb 3-4 mm vastagra,jól rizslisztezett nyújtólapon különben ragadni fog.
Kisebb méretű (nekem 3,5 cm volt) pogácsaszaggatóval kiszaggattam,tepsibe tettem,nyomtam a tetejére habot és 180 fokon alsó felső sütésen kb 15 percet sütöttem.Sütőfüggő tehát nem biztos,hogy minden sütőben ennyi idő kell,én is nézegettem közben nehogy megégjen.
Ha kihűlt baracklekvárral ragasztottam össze.
90 db lett összeragasztva az 45 db.
Elég omlós volt a tészta sütés után,de összeragasztva jobb lett,valószínű hogy a lekvár miatt (gondolom én),ahogy beszívta a tészta.
Naggggyon finom lett :)))










2016. május 6., péntek

Kekszes pudingos krémes



Ezt a süteményt eredetileg sütés nélküli könnyű krémes sütinek hirdették itt,de nekem muszáj volt hozzá bekapcsolni a sütőt,mert először is háztartási kekszet kellett hozzá sütnöm :)
Úgy gondoltam hogy tortaformában fogom rétegezni,így akkora lapokat sütöttem mint a tortaforma,azaz kicsit kisebbet.A forma átmérője 25 cm,én 23 cm-es sablonokat vágtam mert azt hittem,hogy nőni fog a keksz és akkor nem fog férni a formába,de nem nőtt átmérőre,csak felfelé,tehát vastagságra.De szerintem a formától elég 1 cm-el kisebb lapokat is sütni.

Hozzávalók és elkészítés:

Keksz:

25 dkg Il Pane di Anna sütiliszt (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
1 vanília cukor
12,5 dkg margarin
6 dkg porcukor
1 tojás
Összegyúrjuk, fél-1 órára hűtőbe tesszük.3 felé vesszük a tésztát.Rizslisztezett sütőpapíron nyújtottam kb fél cm vastagra majd a sablont rátettem és körbevágtam (Képen lentebb). Nagyon könnyen lehetett vele bánni.A leeső részeket a következő gombóchoz adtam (nem volt sok,kb diónyi darab)
170 fokon aranysárga színre, kb 12 percig sütjük mindhárom lapot.

Krém:

8 dl tej
2 csomag Haas vaníliás pudingpor
10 szem süssina édesítő tabletta
4 dl habtejszín
2 csomag Dr Oetker habfixáló

A pudingport a tejben az édesítővel elkészítjük,majd hűlni hagyjuk.
A habtejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük és a kihűlt pudinghoz keverjük.

Csokikrém:

3 evőkanál (30 gr) kakaópor
25 gr rizsliszt
30 gr kókuszzsír (Innen:http://www.egeszsegmarket.hu/)
6 db süssina tabletta
1,5 dl tej

A csokikrém hozzávalóit egy kis lábasban elkeverjük csomómentesre,majd sűrűre főzzük.Folyamatosan kavargatni kell,különben leég.

A torta összeállítása:
Alulra keksz,rá a fele krém,rá keksz rá a maradék krém majd a tetejére a csokikrém.Hűtőbe legalább egy éjszakát pihentetjük,mert a keksznek puhulnia kell.
Nagyon finom lett :) a keksz jól megszívta magát a krémmel,teljesen felpuhult,így szeletelve már nem olyan fotogén,de kit érdekel :))