2017. június 17., szombat

Ballagási torta


Ballagásra készítettem ezt a tortát,mely glutén- és laktózmentes is egyben :)
Hasonlót már készítettem tavaly a fiam ballagására,az volt életem első fondant bevonatos tortája, itt található.

4 piskótát sütöttem. Ebből hármat 3 tojásból,egyet pedig 4 tojásból és nagyobb tepsibe.A három egyforma méretű piskótát használtam az alsó könyvhöz (kék),a negyedik nagyobb piskótát 4 felé vágtam és egymásra rakva lett belőle a kisebb könyv (rózsaszín). A három piskótából egyet kakaósan csináltam.

Hozzávalók a 3 tojásos piskótához:

3 L-es tojás
3 evőkanál ( 60 gr) kristálycukor
3 evőkanál ( 60 gr) rizsliszt szitálva (innen:egészségmarket)
1 evőkanál étkezési keményítő (15 gr) (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a liszt,keményítő elegyet óvatosan,hogy a hab ne törjön. 31*21 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem és előmelegített 180 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 20-25 percig. Tűpróba!!!
Ezt a piskótát 2 szer sütöttem meg.
A harmadik piskótába tettem kakaót,a recept ugyanaz mint ez csak 10 gr rizslisztet lecseréltem 10 gr kakaóra.
A negyedik piskóta (ami nagyobb) annak a receptje 37*26 cm-es tepsihez:

4 L-es tojás
4 evőkanál ( 80 gr) kristálycukor
4 evőkanál ( 80 gr) rizsliszt szitálva (innen:egészségmarket)
1 evőkanál étkezési keményítő (15 gr) (innen:egészségmarket)
Elkészítés ugyanaz mint fentebb.4 felé vágjuk ha kihűlt.

Krém:

750 gr laktózmentes Mascarpone
150 gr porcukor
6 dl laktózmentes habtejszín
3 csomag Dr Oetker habfixáló
3 csomag Dr Oetker zselatin fix
600 gr összepréselt eper (csak villával nyomkodtam össze nagyjából)

A tejszínt felvertem a habfixálóval.A mascarponét kikevertem a porcukorral,a zselatin fixxel,majd hozzákevertem az epret.Ha ez megvan akkor óvatosan beleforgattam a felvert tejszínhabot.
Ez a krém nagyon finom,krémes,lágy ,habos :)
Megtöltöttem a piskóta lapokat.A három nagyot és a négy kicsit.A tetejére nem kell.
Vajkrémmel kenjük a tetejét és az oldalát.
HŰTJÜK.

Vajkrém a torta kenéséhez a fondant alá:

300 gr laktózmentes teavaj
300 gr porcukor
Habosra keverni.Megkenjük a torták oldalát és tetejét.HŰTJÜK.

Fondant:

Kiskuktától ismét.

1,5 ek Lucullus étkezési zselatin
9 ek víz
1,5 ek margarin vagy vaj (most is kókuszzsírt használtam)
3 ek méz
porcukor szitálva, amennyit felvesz (nekem kb 1200 gr volt)

A vízben a zselatint felforrósítjuk,majd a vajat vagy margarint és a mézet hozzákeverjük és addig kavarjuk míg elolvad a vaj.Ezután a porcukor kb feléhez adjuk és elkeverjük majd fokozatosan adagoljuk hozzá a porcukrot,míg nyújtható masszát kapunk.Eleinte ragadni fog,de aztán jól formázható lesz.Én ezt mindig 1-2 nappal hamarabb csinálom meg.

Szükség lesz még ételfestékre.













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése