2018. december 30., vasárnap

Csokis mascarpones névnapi torta


Glutén-, és laktózmentes névnapi traktor mintás torta kisfiúnak,csokis mascarponés krémmel.

Hozzávalók a piskótához 25 cm-es formához:

3 db 3 tojásos piskótát csináltam (tehát 9 tojásból)

Piskóta: (3 db ilyet sütöttem)

3 db M-es tojás
3 evőkanál ( 90 gr) kristálycukor
3 evőkanál ( 90 gr) rizsliszt (innen:egészségmarket)
10 gr kakaópor

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a kakaóporral elkevert és leszitált lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön. 25 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 25 cm es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 20-25 percig. Tűpróba!!!

Krém hozzávalók:

1000 gr laktózmentes mascarpone
200 gr 70%-os olvasztott étcsoki (1 evőkanál kókuszzsírral olvasztottam fel mikróban)
100 gr porcukor

A mascarponet kikeverjük a porcukorral,majd hozzákeverjük az olvasztott, de nem meleg csokit.
Háromfelé vettem a krémet,de úgy hogy volt két nagyobb egyforma és egy kisebb harmadik adag,az a kisebb kell majd a torta körbekenéséhez, a két nagyobbal megtöltöttem a lapokat.Hűtjük.
Étcsokival csurgattam le az oldalát,ha már hűtve volt a torta.

Vajkrém a díszítéshez:

300 gr laktózmentes teavaj
300 gr porcukor
Színezékek

Habosra keverni,színezni adagonként.







2018. december 25., kedd

Karamellás szülinapi torta


Karamellel díszíteni nem volt egyszerű,de a krém nagyon nagyon finom lett :)
A karamellt érdemes hamarabb elkészíteni,mondjuk előtte nap,mivel sokáig kell főzni,aztán hűteni.De megéri.Én aznap reggel csináltam a karamellt,mert tél van,volt ideje az erkélyen kihűlni.

Hozzávalók a piskótához,18 cm-es tortaformához:

4 M-es tojás
4 evőkanál ( 120 gr) kristálycukor
4 evőkanál ( 120 gr) rizsliszt (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön.
18 cm-es formába öntöttem,melynek aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 30-35 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 3 felé vágjuk.

Krém:

500 gr Mascarpone
2 tubus sűrített tejből karamell, ez 340 gr (a pennyben vettem,Sissy márka félzsíros cukrozott)

A karamellt úgy készítettem,hogy a két tubus sűrített tejet egy tiszta befőttes üvegbe nyomtam,lezártam és egy fazékba tettem,felöntöttem addig vízzel,hogy az üvegben lévő sűrített tejet ellepje,tehát fölé érjen,ne az üveget lepje el. 5 órán keresztül főztem. A vizet pótolni kell mindig ,mert elfő. Ha kész akkor kitettem az erkélyre hűlni,hideg legyen. Ha hideg akkor kevertem össze a mascarponeval,de nem mindet,keveset hagytam díszíteni,ami fölösleges volt ,mert lefolyt a tortáról :)) úgyhogy ne tegyétek rá :)) inkább az összes karamellt keverjétek a mascarponehoz.
Cukor nem kell mert édes lesz a krém.Durván finom a krém.
A krémet 3 felé vettem,de úgy hogy két nagyobb és egy kisebb részre,a kisebb kellett a díszítéshez.
Megtöltöttem a lapokat és hűtöttem.

Én most svájci vajkrémmel kentem az oldalát és a tetejét,mert egy másik tortához csináltam és maradt belőle,de a sima vajkrém is jó,vaj-porcukor 1:1 arányú keveréke,vagy akár a karamell krémmel is lehet körbekenni amivel töltjük a tortát.









Szederkrémes névnapi torta


Párom húgának készítettem névnapjára :)
Életemben először próbáltam ki a svájci vajkrémet,tényleg nagyon jó krém. Itt találtam a receptet.
Mondjuk megküzdöttem vele,mert egyszer le kellett szedni az összes virágot,nem tetszett. Nem is volt szép,nem adta azt a formát amit kellett volna,így másik kinyomócsővel próbálkoztam.

Hozzávalók a piskótához,18 cm-es tortaformához:

4 M-es tojás
4 evőkanál ( 120 gr) kristálycukor
4 evőkanál ( 120 gr) rizsliszt (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön.
18 cm-es formába öntöttem,melynek aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 30-35 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 3 felé vágjuk.

Krém:

500 gr Mascarpone
50 gr porcukor (vagy több is lehet ki mennyire szereti édesen vagy savanykásan)
1/2 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix
450 gr fagyasztott szeder kiengedve és krumplinyomóval kicsit megnyomkodtam,nem teljesen csak,hogy ne legyen annyira egészben.

A mascarponét kikevertem a porcukorral,a zselatin fixszel,majd hozzákevertem a szedret.
Tegyük hűtőbe, mert először lágy a krém,de a zselatin miatt keményedni fog a hűtőben. 2 felé vettem és megtöltöttem a piskóta lapokat.
HŰTJÜK.

Svájci vajkrém itt.
Kb 1 kg krémet kevertem be,maradt meg belőle valamennyi,úgy hogy egy másik 18 cm es tortára is tudtam tenni belőle,igaz arra nem kellett ennyi mint erre.
Először a torta oldalát és tetejét kentem be a fehér krémmel,majd hűtöttem,hűtés után tettem rá a virágokat.






2018. december 21., péntek

Vaníliás szülinapi torta


Glutén-, és laktózmentes vaníliás mascarpone krémmel töltve.

2 db 4 tojásos piskótát sütöttem.

Hozzávalók egy piskótához,20 cm-es tortaformához:

4 M-es tojás
4 evőkanál ( 120 gr) kristálycukor
4 evőkanál ( 120 gr) rizsliszt (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön.
20 cm-es formába öntöttem,melynek aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 30-35 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 2 felé vágjuk.
A másik piskótát is így sütjük. Lesz 4 lapunk.


Krém:

2 csomag Haas vaníliás pudingpor
6 dl laktózmentes tej
50 gr kristálycukor (ez a pudinghoz kell)
750 gr laktózmentes Mascarpone
50 gr porcukor
1/2 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix
1 teáskanál vanília aroma
1 csomag Bourbon vanília cukor

A pudingot megfőztem a 6 dl tejben a kristálycukorral, hűtöttem. A mascarponét kikevertem a porcukorral,a zselatin fixszel,a kétféle vaníliával, majd hozzákevertem a kihűlt pudingot. Ha a megfőtt kihűlt puding csomós lenne, akkor vagy késes aprítóban vagy botmixerrel lehet rajta segíteni és akkor nagyon szép krém lesz belőle.Én botmixerrel csináltam,mert nagyon csomós és kemény volt, és ezután kevertem a mascarponéval össze. Ha lágy lenne a krém akkor tegyük hűtőbe,míg jó állaga nem lesz.
Megtöltöttem a piskóta lapokat.Hagyok a díszítéshez krémet. HŰTJÜK.

Vajkrém a torta oldalának és tetejének kenéséhez:

150 gr laktózmentes teavaj
150 gr porcukor
Habosra keverni.Megkenjük a torta oldalát és tetejét,hűtjük.

Magas kakaótartalmú étcsokit olvasztunk pici olajjal és azzal vonjuk be a torta tetejét és az oldalára csurgatunk habzsákból, amin nagyon pici lyuk van,mert csak akkor lesz szép a csoki csurgása..  Díszítjük tetszőleges gyümölccsel,cukorgyönggyel,maradék vaníliás krémmel stb



2018. december 7., péntek

Legjobb linzer glutén-, és tejmentesen


Délután egy kis glutén -, és tejmentes linzert sütöttem,túlságosan finom,házi sárgabarack és szintén házi feketeribizli lekvárral töltve. A recept Anitától,némi módosítással.

Recept:


120 gr Glutenix-Naturbit barna rizsliszt
120 gr naturbit alfa mix liszt
75 gr darált mandula (Lidlből)
150 gr Rama Laktózmentes (ez a neve ,de tejmentes is,mert rá van írva,hogy Vegán)
5 gr naturbit psyllium rost őrlemény
120 gr porcukor
2 db L es tojás sárgája


Összegyúrjuk,ekkor még lágy a tészta,hűtőben pihentetjük egy órát legalább,ekkor a psyllium megteszi a hatását és jól összeáll a tészta gyúrhatóvá.
Rizslisztezett szilikonlapon kinyújtottam,szaggattam és 180 fokon 10 percet sült. Nekem ennyi elég volt látni is a színén,de ez sütőfüggő,mindig el is mondom,mert nem sütnek egyformán a sütők. Lehet több vagy kevesebb is az idő,de lényeg hogy hamar megsül.
Összesen 28 db lett már összeragasztva.Nyilván függ a forma méretétől,hogy hány darab lesz.















2018. december 6., csütörtök

Kelbimbó főzelék húsgolyóval


Mi nagy főzelék evők vagyunk,nagyjából mindent megeszünk,kivéve a spenót :))
Ezt a főzeléket pár hónapja már csináltam egyszer,de eszemben sem volt blogbejegyzést írni róla,de mivel többen kérték a receptet most mégis megírom,hátha segítség lesz több embernek.
Az egész úgy kezdődött,hogy volt egy csomó kelbimbó itthon,olcsón jutottam hozzá.Igazából nem is tudtam miért veszem meg, csak megvettem,jó lesz majd valaminek,gondoltam akkor :) Így jött a főzelék ötlet,de akkor a másik kérdés,hogy milyen feltét legyen rá,beugrott a fasírt, de nem külön sütve,hanem bele a főzelékbe. Így született meg a recept.
Ezt a fasírt receptet használom még töltött káposztához ,töltött paprikához és töltött karalábéhoz,ilyenkor nem burgonyapelyhet teszek bele hanem rizst.

Hozzávalók a húsgolyóhoz ami nekem a saját fasírt receptje:

Fél kg darált hús
3
teáskanál pirospaprika 
1,5 teáskanál
1 egész tojás 

1 teáskanál őrölt bors
3 cikk fokhagyma zúzva vagy 1 teáskanál fokhagyma granulátum

20 gr burgonyapehely (vízbe áztatott kenyér is lehet) de zsemlemorzsa is jó

A húsgolyó hozzávalóit összekeverjük és kis golyókat formázunk belőle.

Főzelék hozzávalók:

Fél kg kelbimbó
2-3 öklömnyi krumpli kockára vágva (most tettem bele,múltkor nem,tehát nem muszáj tenni bele)
só,bors,őrölt kömény, pirospaprika, esetleg leveskocka.

A kelbimbót megtisztítjuk,egy lábasba tesszük, ha nagyok akkor ketté vagy négyfelé is vághatjuk.Felöntjük annyi vízzel,hogy ellepje.Fel tesszük főni és ha már forr, akkor egyesével beletettem a golyókat és a burgonyát.Adtam hozzá még annyi vizet, hogy épp ellepje.Kb egy órát főztem,ekkorra minden megpuhult.
Behabartam kb 300 gr tejföllel és kb 50 gr rizsliszttel.



2018. december 4., kedd

Hello Kitty torta szülinapra


Egy 4 éves kicsi lánynak készítettem szülinapjára, epres mascarponés krémmel töltve.

Két db 5 tojásos piskótát sütöttem 25 cm-es tortaformában.

Hozzávalók egy piskótához,25 cm-es tortaformához:

5 M-es tojás
5 evőkanál ( 150 gr) kristálycukor
5 evőkanál ( 150 gr) rizsliszt (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön.
25 cm-es formába öntöttem,melynek aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 30-35 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 2 felé vágjuk.
A másik piskótát is így sütjük.Lesz 4 db piskóta lap.

Krém:

1000 gr Mascarpone
100 gr porcukor
2 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix
750 gr összeturmixolt eper

A mascarponét kikevertem a porcukorral,a zselatin fixxel,majd hozzákevertem az epret.
Ez a krém nagyon finom,krémes,lágy ,habos :) Tegyük hűtőbe, mert először lágy a krém,de a zselatin miatt keményedni fog a hűtőben. 3 felé vettem és megtöltöttem a piskóta lapokat.A tetejére nem kell krém, oda majd vajkrém megy.
HŰTJÜK.

Vajkrém a torta kenéséhez a fondant alá:

250 gr teavaj
250 gr porcukor
Habosra keverni. Megkenjük a torta oldalát és tetejét. Hűtjük.


Házi készítésű fondanttal burkoltam és díszítettem ,melyet egy facebook csoportban láttam.