2014. december 13., szombat

Mézeskalács (az eddigi legjobb)



A recept Mohától van a mézeskalácsok Nagyasszonyától :) Eddig legfinomabb mézeskalács.Már sülés után puha és végig az is marad :)
Én Mester süteményliszttel csináltam így:

12,5 dkg méz
12,5 dkg vaj
3 tojás
15 dkg porcukor
1 teáskanál szódabikarbóna
1 tk  Lucullus mézeskalács fűszerkeverék
2 evőkanál citromlé
reszelt citrom-, és narancshéj ízlés szerint
50 dkg Mester Család süteményliszt

A mézet a vajjal felmelegítjük, nem kell forralni, éppen csak olvadjon el a vaj. Félretesszük hűlni.
A tojásokat alaposan összekeverjük a cukorral, a szódabikarbónával, a fűszerekkel és a citromlével és citromhéjjal. Ezt még végezhetjük a robotgép habverőszárával, de ezután váltsunk a dagasztókarra.
Ezzel keverjük a tojásos masszába a mézes vajat és a lisztet. A tészta nagyon kenődős, lágy lesz, ilyennek kell lennie!
Folpackkal letakarva legalább 8 óra hosszára hűtőbe tesszük. ( Ha nincs időnk kisütni az egészet, egy-két napig maradhat a hűtőben nyugodtan!) Én délután kevertem be a tésztát és csak másnap sütöttem.
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.
Lisztezett deszkán átgyúrjuk a tésztát és innen több lehetőségünk is van.
A tésztát 4-5 mm vékonyra nyújtjuk és különböző formákkal kiszaggatjuk.
180 fokon 8-10 perc alatt készen lesznek.









58 megjegyzés:

  1. Köszönöm a megtisztelő címet:))) Szépek lettek, és még a sütipecsét is milyen jól megmaradt benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha ez az igazság akkor ez :))))
      Nagyon finom tényleg. És gm is tökéletes lett. Hetekig jó volt :)

      Törlés
  2. Szia! Mester család lisztet hol lehet venni? Ú

    VálaszTörlés
  3. Szia. Hol laksz? Vagy ha beírod a Googleba hogy mester család boltok akkor meg tudod nézni. Vagy ahol laksz ott ha van herbária esetleg vagy gyógynövény bolt. Nálunk mindkét helyen van vagy tudnak hozni. Vagy a neten is tudsz rendelni a mester családtól. Ma sütöm én is de most nem mester liszttel. Milyen liszted van otthon?

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Esetleg az il pane di anna sütemény lisztből is el lehet készíteni?
    Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen már csináltam abból. Fent van a Betti gluténmentes konyhája Facebook oldalon.

      Törlés
  5. Vajon schar b ből is működik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen csináld meg nyugodtan már más is csinálta belőle. Ne ijedj meg lágy lesz a tészta. Másnapra lesz jó.

      Törlés
  6. Vajon schar b ből is működik?

    VálaszTörlés
  7. Szia! Azt szeretném emgkérdezni, hogy ez működhetne Annapanni liszttel is? Nekem nem lehet olyan lisztet használnom, amiben kukorica van meg hajdina... vagy élesztő... kérlek szépen adj tippet akkor hogy kellene ha azt használnám! Ez pont olyan recept, mint a régim volt gluténnal! Nagyon köszönöm! Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Azt a lisztet én nem használom de úgy gondolom hogy azzal is működik. Sokan próbálták többféle liszttel és jó volt. Egyébként a schar mix it liszt sem tartalmaz kukoricát :)

      Törlés
    2. Szia. Azt a lisztet én nem használom de úgy gondolom hogy azzal is működik. Sokan próbálták többféle liszttel és jó volt. Egyébként a schar mix it liszt sem tartalmaz kukoricát :)

      Törlés
  8. Szia Betti! Ma én is megsütöttem a mézeskalácsot! Nagyon finom! Puha omlós, nem tapad..... Szóval isteni! Köszi!☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon örülök, hogy ízlett:) ma én is kevertem be egy adagot :)

      Törlés
  9. Szia. Most készül a tészta. Kicsit aggódom mert nekem egyáltalán nem olyan állagú, mint a te képeden. Mester mézeskalács lisztet használtam. Meg tojás helyett tojás pótlót. Nagyon remélem, hogy sikerül. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy lágy tészta. Holnapra lesz jó. Én is épp most sütöm. Tegnap délben kevertem be.

      Törlés
    2. Elrontottam valamit.kerlek segíts. Nem tudom össze gyúrni sem mert morzsálodik az egész

      Törlés
  10. Szia! Életem első gm sütijét a Te recepted alapján sütöttem. Tökéletesen sikerült! A továbbiakban is a receptjeidet fogom követni. Köszönöm. ☺️ Kellemes ünnepeket! Krisztina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krisztina, nagyon nagyon örülök ,hogy sikerült és örömet tudtam okozni:)
      Kellemes ünnepeket nektek is ☺

      Törlés
  11. Nagyon finom lett! Koszi a receptet!

    VálaszTörlés
  12. Nutri Free Mix Per Dolci lisztet és vénusz margarint használtam, minden mást a recept szerint.
    Az első GM mézeskalács recept amit próbáltam, de azt hiszem mást már nem is fogok :) A férjem első reakciója szerint ,,ez még a búzásnál is sokkal finomabb"! :)
    Nagyon jól kezelhető, kézmelegre puhuló és könnyen nyújtható tészta. Köszönjük szépen a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Nutrival jó, akkor az alfamix-szel is műxik, remélem, mert nekem Párizsban csak az van itthon..:) :)

      Törlés
    2. Róza örülök,hogy sikerült,tényleg remek recept,én is hálás vagyok Mohának,hogy rá találtam :)

      Törlés
    3. Edith,elvileg jó lesz Alfával is :) Majd számolj be róla mindenképp :)

      Törlés
  13. Az enyém folyik! Mit rontottam el???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,nem tudom mivel nem voltam ott :)) jól kimérted az alapanyagokat? Folyósnak kell amúgy lennie és holnap lesz jó.

      Törlés
  14. Nagyon finom és puha lett! Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés
  15. Szia! Szuper recept, ma készült először nálunk! Kislányom szerint isteni finom!

    VálaszTörlés
  16. Ma sütöm ki,remélem sikerülni fog,csak én Miklós mix lisztből készítettem.Remélem jó lessz,kíváncsi vagyok rá milyen lessz?

    VálaszTörlés
  17. Schar mix c süteményliszt jó lehet ehhez? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen volt aki azzal csinálta és jó volt. :)

      Törlés
    2. Köszönöm:) Akkor kipróbálom

      Törlés
    3. majd számolj be róla milyen lett :)

      Törlés
    4. Finom lett! + Vaj helyett kókuszolajjal és porcukor helyett nyírfa porcukorral dolgoztam(azonos mennyiségek) így is nagyon jó:)

      Törlés
  18. SZia!
    A vaj az teavaj vagy sutomargarin? :) Ne haragudj ha hulyeséget kérdezek, de mintha olvastam volna már hogyha azt irod hogy vaj az vaj, margarin meg margarin.. Lehet hogy rosszul emlékszem ám... :) Köszönöm! (Még sosem sütöttem mentes mézeskalácsot, és ezt választom, tudom, hogy nagyon finom lesz.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen teavaj.Ha margarin lenne akkor azt írnám,hogy margarin :)próbáld ki ezt a receptet,nagyon nagyon jó. nem fogsz csalódni.

      Törlés
    2. SZia!

      Schar B liszttel sütöttem, nagggyon jó lett. :)
      Köszönöm A segítséget!

      Törlés
    3. Örülök hogy sikerült ☺️

      Törlés
  19. Megcsináltam én is, az igaz Miklós mix lisztből.Nagyon jól sikerült.A hűtőbe állt egy éjszakát és tényleg semmi baja sem volt.Könnyen készíthető volt,simán ment minden.Köszönöm a receptet.😊🤗🌲

    VálaszTörlés
  20. Szia! Ezt is pihentetni kell mint a normál mézeskalácsot ha nem akkor hány napig marad puha? Válaszod előre is köszönöm! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Sütés után pihentetni? Arra gondolsz? Azt nem kell. És puha marad végig☺️

      Törlés
  21. Igen arra. Rendben, köszönöm 😊

    VálaszTörlés
  22. Szia Betti! Évek óta a recepted szerint sütöm a mézes kalácsot, de idén nem tudom beszerezni a Mester süteménylisztet. 😢 Működhet Nutri free farina multiuso- val ugyanezekkel az arányokkal? Köszönöm a válaszod előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) azt még nem próbáltam,de a nutri dolcival igen és azzal nagyon jó lett.

      Törlés
  23. Szia Betti!
    Rizslisztem van itthon (barna és sima), meg Barbara kelt tésztás. Jó valamelyik vagy vegyek inkább? Köszi

    VálaszTörlés