2021. június 26., szombat

Karamellás szülinapi torta



Szülinapi bulira kérték tőlem ezt a meglepi tortát,valami különlegeset akart a férj a feleségének, állítólag nagyon tetszett neki 😀
Meggyűlt a bajom a kinti 37 fokos,és a benti 31 fokos meleggel,ahogy ki vettem a hűtőből a vajkrémmel burkolt tortát,egyből puha lett a burkolás,így az általam eltervezett stencilezés nem jött össze.

Összesen két piskótát kell sütni,legalábbis én így szoktam,mert egy formába nem fér el. 10 tojásból azaz 2*5 tojásból készül a piskóta.

Hozzávalók egy piskótához,26 cm-es tortaformához:

5 db L-es tojás
150 gr kristálycukor
75 gr barna rizsliszt (innen:Diszkont diéta)
75 gr Schar B kenyérliszt (innen:Diszkont diéta)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön.A masszát 26 cm-es formába öntöttem,melyeknek az aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 25-30 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 2 felé vágjuk.Megsütjük a másik piskótát is,azt is két felé vágjuk,így lesz 4 lap.

Krém:

1250 gr mascarpone
3 konzerv (3*397 gr) sűrített tej (ebből lesz a karamell)
2 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix

A sűrített tejet előző nap főzzük meg,úgy hogy a konzerveket egy fazékba tesszük ,vízzel felengedjük,hogy lepje el a konzerveket és 4 órán keresztül főzzük.Elvileg elég 3 óra főzés is,de én biztosra megyek. Ez alatt az idő alatt a vízből fog elfőni,pótolni kell,mindig legyen víz alatt a konzerv. Nem bontjuk fel csak másnap vagy ha kihűlt.
A mascarponet és a kihűlt karamellt kikeverjük robotgéppel, ha lágy lenne a krém lehet tenni bele expressz zselatin fixet. Én tettem bele.Eleve a meleg és a szállítás miatt is.
Három részre osztottam a krémet és megtöltöttem a lapokat,hűtjük.Én egy éjszakát szoktam hűteni a betöltött tortákat.Másnap jobb vele dolgozni.

Vajkrém:

400 gr teavaj
400 gr porcukor
Fractal peach gél festék

Habosra keverni.Megkenjük a torta oldalát és tetejét.HŰTJÜK. Díszítjük tetszés szerint.
 
A macaronokatMacaron Paradise pihentetés nélküli francia macaron receptjét használtam,annyi változtatással, hogy én 110 fokon sütöttem alsó felső sütésen hőlégkeveréssel és résnyire nyitott sütő ajtónál. Az ajtót egy edényfogó kesztyűvel támasztottam ki.
Pisztáciás krémmel töltöttem meg.

A gyémánt szív formát barack színre festett fehér csokiból csináltam.












2021. június 19., szombat

Beni ballagási tortája



A fiam barátnőjének az öccse ballagott,mi is hivatalosak voltunk az eseményre. Sajnos a Covid miatt a ballagáson csak korlátozott létszám lehetett jelen (4 fő),így mi már csak az összejövetelen vettünk részt.
Sütöttem egy csomó macaront és persze tortát 😆😆
Reménykedtem benne,hogy az erdei gyümölcsös íz mindenkinek bejön majd. Így utólag valóban jó választás volt,ízlett a népnek.

Hozzávalók a piskótához,két 22 cm-es tortaformához:

7 db M-es tojás
210 gr kristálycukor
105 gr barna rizsliszt (innen:Diszkont diéta)
105 gr Schar B kenyérliszt (innen:Diszkont diéta)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. Kétfelé vettem a masszát és két 22 cm-es formába öntöttem,melyeknek az aljára tettem egy méretre vágott sütőpapírt,de csak az aljára,az oldalára nem és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük mindkettőt kb 25-30 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 2 felé vágjuk mindkettőt így lesz 4 lapunk.

Krém hozzávalók:

750 gr mascarpone
750 gr fagyasztott (ha nincs friss) erdei gyümölcs (ezt szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni)
90 gr porcukor
2 dl habtejszín
1 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix (a jobb tartás miatt tettem bele,és mert utazott a torta)

A tejszínt felverjük a habfixálóval.A mascarponet kikeverjük a porcukorral,majd hozzákeverjük a tejszínhabot és a gyümölcsöt.Ha lágy a krém,akkor zselatin fixszel lehet rajta javítani.
Háromfelé vettem a krémet és megtöltöttem a lapokat.

Vajkrém a fondant alá:

250 gr teavaj
250 gr porcukor

Habosra keverni.Megkenjük a torta oldalát és tetejét.HŰTJÜK.

Smartflex velvettel burkoltam és díszítettem.









2021. június 17., csütörtök

Epres szülinapi torta

 


Hozzávalók a piskótához,16 cm-es tortaformához:

4 db M-es tojás
120 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt (innen:Diszkont diéta)
60 gr Schar B kenyérliszt (innen:Diszkont diéta)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 16 cm-es formába öntöttem,a formának nincs alja, mert ez csak egy állítható torta gyűrű, így sütőpapírral körbecsomagoltam,tepsibe tettem és úgy öntöttem bele a tésztát, előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 35-40 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 4 felé vágjuk.

Eper zselé:

500 gr eper
15 gr Lucullus étkezési zselatin
70 gr víz

A vízbe beleöntöm az étkezési zselatint és hagyom duzzadni.
Az epret össze turmixolom és fel teszem melegedni.Ha felforr leveszem a tűzről.20 perc múlva hozzá adom a megduzzadt zselatint és elkeverem,míg a zselatin elolvad.Hűtöm amíg az eperzselé kihűl és valamennyire elkezd keményedni.

Krém:

250 gr Mascarpone
70 gr porcukor 
2 dl habtejszín (nem kell felverni)
1 csomag Dr Oetker expressz zselatin fix

A mascarponet kikeverjük a porcukorral és a folyékony habtejszínnel,majd ha az eper kihűlt, akkor a kettőt összekeverjük, hozzáadjuk az expressz zselatin fixet, lágy lesz még a krém, ezért hűtjük.Hűtőben meg fog dermedni.
3 felé vesszük a krémet. Megtöltjük a tortát.
Én tortagyűrűben állítottam össze a ,mert így nem folyt ki a krém.Hűtöttem pár órát,ekkorra nagyon jól megdermedt a krém a tortában és jól lehetett burkolni.

Vajkrém:

250 gr teavaj
250 gr porcukor
pici Fractal Peach ételfesték

Habosra keverjük és körbekenjük a tortát.Hűtjük.
A maradék krémhez még tettem egy kis festéket,hogy erősebb színe legyen ,mint amivel burkoltam és stencil segítségével a körbe kentem ismét a tortát.Hűtjük.

A macaronokat a Macaron Paradise pihentetés nélküli francia macaron receptjét használtam,annyi változtatással, hogy én 110 fokon sütöttem alsó felső sütésen hőlégkeveréssel és résnyire nyitott sütő ajtónál. Az ajtót egy edényfogó kesztyűvel támasztottam ki.













2021. június 12., szombat

Glutén-, és laktózmentes gesztenyés torta



Viszonylag sokszor csinálok gesztenyés tortát,szerintem nagyon finom ez a krém :)

Hozzávalók a piskótához,20 cm-es formához:

6 db M-es tojás
180 gr kristálycukor
90 gr barna rizsliszt (innen:Diszkont diéta)
90 gr Schar mix B kenyérliszt (innen:Diszkont diéta)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal vagy szilikon spaklival keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 20 cm-es tortaformába öntöttem, melyeknek az aljára vágtam egy 20 cm-es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40-45 percig. Tűpróba!!!
Ha megsült és kihűlt a piskóta,akkor négy felé vágjuk.

Krém:

500 gr laktózmentes mascarpone
500 gr gesztenyemassza (Lidlben vettem)
4 dl laktózmentes habtejszín (nem kell felverni)
1/2 üveg rumaroma
70 gr porcukor (ha natúr gesztenyemasszát veszünk,akkor több cukor kell)

A mascarponét,a porcukrot és a folyékony tejszínt keményre verjük,egy nagyon jó állagú kemény krémet kapunk,majd hozzákeverjük a kiolvadt gesztenyemasszát és a rumaromát. Arra figyeljünk,ha natúr masszát veszünk, akkor több cukor kell bele. 3 felé vesszük a krémet és megtöltjük a lapokat.HŰTJÜK.

Vajkrém:

300 gr laktózmentes teavaj
300 gr porcukor

Habosra keverjük,esetleg színezni is lehet. Megkenjük a kihűtött torta oldalát és tetejét. Díszítjük.
Én először a fehér vajkrémmel kentem körbe,hűtöttem majd a maradék krém egy részét színeztem és a színezett zöld krémmel még itt-ott megkentem a torta oldalát majd simítóval végig simítottam.

A macaronokat a Macaron Paradise pihentetés nélküli francia macaron receptjét használtam,annyi változtatással, hogy én 110 fokon sütöttem alsó felső sütésen hőlégkeveréssel és résnyire nyitott sütő ajtónál. Az ajtót egy edényfogó kesztyűvel támasztottam ki.










2021. június 11., péntek

Szülinapi torta erdei gyümölcsös ízben

 

Hozzávalók a piskótához,16 cm-es tortaformához:

4 db M-es tojás
120 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt (innen:Diszkont diéta)
60 gr Schar B kenyérliszt (innen:Diszkont diéta)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 16 cm-es formába öntöttem,a formának nincs alja, mert ez csak egy állítható torta gyűrű, így sütőpapírral körbecsomagoltam,tepsibe tettem és úgy öntöttem bele a tésztát, előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 35-40 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 4 felé vágjuk.

Erdei gyümölcsös krém:

500 gr  mascarpone
400 gr fagyasztott (ha nincs friss) erdei gyümölcs (ezt szoba hőmérsékleten hagyjuk kiolvadni)
80 gr porcukor
2 dl habtejszín (ezt nem kell felverni)

A mascarponet kikeverjük a porcukorral,majd hozzákeverjük a tejszínt folyékony állapotban,nem verjük fel.Addig verjük robotgéppel ,amíg jó stabil krémet nem kapunk,5 perc kb. ,ezután belekeverjük a gyümölcsöt,azt már fakanállal.Ha lágynak tűnik a krém ,akkor lehet keverni hozzá Dr Oetker expressz zselatin fixet.

Háromfelé vettem a krémet és megtöltöttem a lapokat.

Vajkrém burkolni:

200 gr teavaj
200 gr porcukor

Habosra keverjük,körbekenjük a tortát. A maradék krémet színeztem,és azt is felhasználtam a díszítéshez.