2021. augusztus 23., hétfő

Glutén-,és tejmentes epres torta eper zselé betéttel szülinapra



Egy igazán szép tortát szerettem volna készíteni,hál istennek nem is volt nagyon meleg,így a stencilezés is remekül sikerült.
Pár ember mondta is,hogy ez lett az eddigi legszebb tortám 😍

Hozzávalók a piskótához,16 cm-es tortaformához:

4 db M-es tojás
120 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt
60 gr Schar B kenyérliszt

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 16 cm-es formába öntöttem,a formának nincs alja, mert ez csak egy állítható torta gyűrű, így sütőpapírral körbecsomagoltam,tepsibe tettem és úgy öntöttem bele a tésztát, előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40-45 percig. Tűpróba!!
Ha kihűlt 4 felé vágjuk.

Krém:

450 gr eper tisztán mérve
10 gr Lucullus étkezési zselatin
50 gr víz
100 gr kristálycukor
 
375 ml mandulatej
1,5 csomag (60 gr) Dr Oetker vanília puding
220 ml Meggle decor (tejmentes habalap)

A hideg vízbe beleöntöm az étkezési zselatint és hagyom duzzadni.
Az epret picit meg botmixerezem,de nem teljesen,maradjanak benne eper darabok is, fel teszem a cukorral főni.Ha felforrt leveszem a tűzről. Kb 20 perc múlva hozzá adom a megduzzadt zselatint és elkeverem,míg a zselatin elolvad.
180 gr epret veszek ki a tálból,mert ez kell a zseléhez a többit hűtöm, amíg a zselé kihűl és kezd dermedni.
Amit ki vettem 180 gr eperzselé,azt egy folpackkal kibélelt kb 14 cm átmérőjű tálba teszem,és hűtőbe rakom dermedni.Így lesz kerek formája,ez lesz az eper betét. Lényeg,hogy kisebb legyen mint a torta átmérője.

A mandulatejben megfőzöm a pudingport.Hűtöm.Ha kihűlt botmixerrel pürésítem (az állás alatt kemény lesz és darabos,ezért kell pürésíteni,selymesíteni)
A megglét felverem.
Ha a puding és a zselé is kihűlt összekeverem a kettőt plusz a felvert habot is hozzá adom. Itt még lágy lehet a krém,ezért 1 csomag expressz zselatin fixet lehet tenni bele,én tettem is.Három felé vettem a krémet és megtöltöttem a lapokat. A középső krém tetejére tettem a megdermedt zselét és amennyire tudtam belenyomkodtam a krémbe. Majd rá helyeztem a harmadik lap piskótát,arra megint krém és végül a negyedik lap piskóta. Érdemes torta karikába betölteni és egy éjszakát hűtőben pihentetni.Másnap burkoltam.

Burkolás Marton Rita féle orosz ganache:

150 gr Delight fehércsoki alternatíva (ez tejmentes,cukormentes,vegán is)
250 gr Rama laktózmentes (ez tejmentes is,mert rajta van a vegán jel)
pink fractal gél festék

A fehér csokit megolvasztom,majd ha már nem meleg, akkor kockánként hozzákeverem robotgéppel a ramat.
Ezzel a krémmel nagyon jól lehet burkolni.Beburkoltam a tortát majd hűtöttem,ez fontos ,mert csak így lehet stencilezni rá.A maradék krémbe még tettem pink festéket és tetszőleges stencilt használva díszítettem a tortát.

Macaron:

A macaronokat a Macaron Paradise pihentetés nélküli francia macaron receptjét használtam,annyi változtatással, hogy én 110 fokon sütöttem 12-14 percig alsó felső sütésen hőlégkeveréssel és résnyire nyitott sütő ajtónál. Az ajtót egy edényfogó kesztyűvel támasztottam ki a sütés ideje alatt.

Macaron töltelék csoki ganache:

50 gr J.D.Gross 70%-os étcsoki (Lidlben kapható, tejmentes is)
100 gr Meggle decor

A meggle-t felmelegítem ,majd hozzáöntöm az összedarabolt csokihoz és elkeverem.Ha híg a krém hűtőbe teszem. Lehet habosítani is vagy így hagyni. Ezzel a krémmel töltöttem meg a macaronokat,közepére tettem pisztácia pasztát.
Díszítjük a tortát tetszőlegesen.
Az egyedi beszúrót és az ostya pillangókat "Lézer dekor egyedi ajándékok" készítette.














2021. augusztus 20., péntek

Mákos fehér csokis tejszínes szülinapi torta



A fiam barátnőjének az apukája kapta ezt a tortát szülinapjára 😊 nagy sikere volt 😊

Hozzávalók egy piskótához ,20 cm-es formához:

6 db M-es tojás
180 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt
60 gr Schar mix B kenyérliszt
60 gr darált mák

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt és a mák keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 20 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 20 cm-es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40-45 percig. Tűpróba!!!
Ha megsült és kihűl a piskóta,akkor négyfelé vágjuk.

Krém:
 
750 gr mascarpone
400 gr habtejszín
220 gr Bourbon fehér csoki (Lidlből J.D.Gross márka)
20 gr kókuszzsír
140 gr darált mák
50 gr porcukor

A fehér csokit olvasszuk fel a kókuszzsírral (lehet étolaj is).
A mascarponet kikeverjük a porcukorral,majd hozzáadjuk a habtejszínt (folyékony állapotban) jól kikeverjük robotgéppel és ha már kemény a krém, akkor jöhet az olvasztott, de nem meleg csoki lassan csurgatva.Végül a mákot is hozzáforgatjuk. Isteni finom krémet kapunk.
Háromfelé vettem a krémet,megtöltöttem a lapokat. Hűtjük.
 
Vajkrém a burkoláshoz:

180 gr teavaj
180 gr porcukor

Habosra keverni. Megkenjük a torta oldalát és tetejét.

Fondantból vagy smartflex velvetből csinálunk az oldalára fa mintájú díszt. Én smartflexet használtam.

"Jégkocka" készítése:

Készítettem 500 ml limonádét és fel tettem melegedni,nem kell forralni csak csípős meleg legyen. Közben 250 ml hideg vízben elkeverek 40 gr Lucullus étkezési zselatint és ha jól megduzzadt ,akkor hozzákeverem a tűzről levett ,de nem forró limonádéhoz.
Négyszögletes műanyag edénybe öntöttem és hűtőbe tettem. Ezt egyébként órákkal hamarabb vagy előző nap is el lehet készíteni.Nekem is egy éjszakát volt a hűtőben.Jobb ha előző nap készítjük el.
Késsel a műanyag tálkában vágtam egyforma méretre. Tetszőlegesen díszítjük a tortát.









2021. augusztus 15., vasárnap

Párizsi krémes szülinapi torta



Ilyen hordó formájú tortát már csináltam néhányat,mindig nagy sikere van :) most párizsi krémmel töltöttem.

Hozzávalók a piskótához ,18 cm-es formához:

5 db M-es tojás
150 gr kristálycukor
75 gr barna rizsliszt
75 gr Schar B kenyérliszt

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak szilikon spaklival keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 18 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 18 cm-es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40-45 percig. Tűpróba!!!
Ha megsült és kihűlt a piskóta,akkor négyfelé vágjuk,töltjük.

Párizsi krém:

500 gr kristálycukor
250 ml habtejszín
1,5 csomag (15 gr) vaníliás cukor
125 gr étcsokoládé (Lidlben vettem 70% -os J.D.Gross márkát)
125 gr + 250 gr teavaj
100 gr 20-22 %-os kakaópor

A tejszínt a cukorral és a vaníliás cukorral felforraljuk. Kell neki idő míg elolvad a cukor.Hozzá keverjük az apróra tördelt csokoládét,és addig keverjük,míg el nem olvad. Ezután mehet hozzá a kakaópor és legvégül a 125 gr vaj.
Kihűtjük. Felhasználás előtt habosra keverjük 250 gr vajjal.

Burkolni vajkrém:

150 gr teavaj
150 gr porcukor

Habosra keverjük,ezzel burkoljuk a tortát.Hűtjük.

Fondantból vagy smartflex velvetből csinálunk az oldalára fa mintájú díszt. Én smartflexet használtam.

"Jégkocka" elkészítése zselatinból:

8 db Dr Oetker lapzselatint beáztattam hideg vízbe,majd kb 20 perc múlva kinyomkodtam és beletettem 6 dl felmelegített vízbe,ne legyen forró csak meleg.Keverjük el a zselatint benne míg elolvad.
Négyszögletes műanyag edénybe öntöttem és hűtőbe tettem. Ezt egyébként órákkal hamarabb vagy előző nap is el lehet készíteni.Nekem is egy éjszakát volt a hűtőben.Jobb ha előző nap készítjük el.
Késsel a műanyag tálkában vágtam egyforma méretre. Tetszőlegesen díszítjük a tortát.
Egyébként a vízbe tehetünk cukrot,citromlevet hogy legyen íze ha valaki meg akarja enni,de akkor nem lesz áttetsző a színe. Szoktam olyat is csinálni,akkor sárgás színe van a jégkockának.
A zselatin kocka/jégkocka ne érjen hozzá a fondihoz ,mert oldja.Én olvasztott csokival kentem meg belül a fondit ahol hozzá ér a kocka,így nem fogja oldani.









2021. augusztus 13., péntek

Nutellás szülinapi torta



Egyik legfinomabb krém amit szoktam készíteni :)

Hozzávalók a piskótához,két db 22 cm-es formához:

8 db M-es tojás
240 gr kristálycukor
120 gr barna rizsliszt
120 gr Schar B kenyérliszt

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal vagy szilikon spaklival keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. Két 22 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 22 cm-es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 25-30 percig. Tűpróba!!!
Ha kihűltek a piskóták,akkor mindkettőt ketté vágjuk,így lesz 4 lap.

Krém:

1000 gr mascarpone
1000 gr Nutella

Robotgéppel összekeverjük.
Kb 2-3 evőkanállal vettem ki a krémből,ez a burkoláshoz kell, a többit 3 egyforma részre vettem és megtöltöttem a lapokat. Hűtjük.

Vajkrém:

300 gr vaj
300 gr porcukor

Habosra kikeverjük,majd a fele vajkrémbe beletettem a nutellás krémet amit félre tettem,körbekenjük a tortát úgy,hogy alul legyen a fehér krém fent pedig a nutellás vajkrém,majd jól kihűtjük a tortát.

100 gr 70%-os étcsokit olvasztottam és azzal csurgattam le a tortát.
Díszítettem.










2021. augusztus 8., vasárnap

Citromos szülinapi torta glutén-, és laktózmentesen



Egyik ismerősöm kérte a párjának ezt a tortát,a díszítés rám volt bízva 😁

A piskóta hozzávalói 16 cm-es formához:

4 db M-es tojás
120 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt
60 gr Schar mix B kenyérliszt

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön.A masszát 16 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 16 cm-es sütőpapírt és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40 percig. Tűpróba!!!Ha kihűt akkor 4 felé vágjuk.

Citromos krém:

1,5 csomag Dr Oetker vaníliás pudingpor (60 gr)
375 ml laktózmentes tej
100 gr frissen facsart citromlé
2 db közepes bio citrom reszelt héja
75 gr kristály cukor
500 gr laktózmentes mascarpone


A tejben megfőzzük a pudingporokat a cukorral.Ha kész és hűlt kb fél órát (ekkor már nem forró,de meleg) hozzákeverjük a citromlevét és héját. Ha csomós lenne ,akkor botmixerrel szépen selymesíteni lehet,én így csináltam,mivel ahogy hűl úgy keményedik a puding és darabos lesz.
Hagyjuk teljesen kihűlni. Ha kihűlt a puding keverjük hozzá a mascarponet.
Vegyük 3 egyforma részre a krémet és töltsük be a tortalapokat,ismét hűtsük.

Vajkrém:

250 gr laktózmentes teavaj
250 gr porcukor
Fekete fractal gél festék
Habosra keverjük. Körbe kenjük a tortát és ismét hűtjük.
A maradék vajkrémhez adtam még fekete festéket és még az oldalára kentem krémet majd a simítóval elsimítottam,így lett ilyen márványos hatású.

Macaron:

A macaronokat a Macaron Paradise pihentetés nélküli francia macaron receptjét használtam,annyi változtatással, hogy én 110 fokon sütöttem alsó felső sütésen hőlégkeveréssel 14-15 percig és résnyire nyitott sütő ajtónál. Az ajtót egy edényfogó kesztyűvel támasztottam ki.

Macaron töltelék csoki ganache mogyoróvajjal:

50 gr J.D.Gross 70%-os étcsoki (Lidlben kapható, tejmentes is)
100 gr laktózmentes habtejszín
80 gr mogyoróvaj

A tejszínt felmelegítem ,majd hozzáöntöm az összedarabolt csokihoz és elkeverem.Hűtöm amíg meg nem dermed. Lehet habosítani is vagy így hagyni. Tettem hozzá földimogyoró vajat. Ezzel a krémmel töltöttem meg a macaronokat,közepére tettem egy kevés mogyoróvajat.
Díszítjük a tortát tetszőlegesen.

A fa beszúrót rendeltem egyedi elképzelés alapján.














Ezt a mogyoróvajat használtam.De teljesen jó más gyártóé is.