2021. november 6., szombat

Nutellás banános torta



Most mindenképp alacsonyabb tortát kellett csinálnom mint szoktam,így kevesebb tojásból készítettem piskótát,és csak 3 felé vágtam.

Hozzávalók a piskótához ,18 cm-es formához:

4 db M-es tojás
120 gr kristálycukor
60 gr barna rizsliszt
60 gr Schar B kenyérliszt

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak szilikon spaklival keverjük hozzá a két liszt keverékét óvatosan,hogy a hab ne törjön. 18 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 18 cm-es sütőpapírt és előmelegített 160 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 40-45 percig. Tűpróba!!!
Ha megsült és kihűlt a piskóta,akkor háromfelé vágjuk,töltjük.

Krém:

400 gr Nutella
250 gr mascarpone
2 nagyobb banán

A nutellát és a mascarponet kikeverjük.Kétfelé vesszük majd megtöltjük a lapokat,úgy hogy a krém tetejére egy karikára vágott banánt teszünk. Piskóta,krém,banán,piskóta ,krém,banán,piskóta.

Orosz ganache burkolni:

150 gr Bourbon fehér csoki (JD Gross Lidlből)
250 gr teavaj
Kék fractal ételfesték

Már többször elkészítettem a Marton Rita féle orosz ganache-t. Ezt a receptet is egy tortás facebook csoportban láttam,Rita szinte csak ezzel dolgozik és nem is csodálom, mert baromi jó és gyorsan el is készül. Ide teszem a linket ahol eredetileg megtalálható a recept.
A lényeg,hogy 150 gr olvasztott fehér csokihoz 250 gr teavaj (most margarin)  kell, de lehet ét-, vagy tejcsokival is csinálni.

A csokit gőz fölött megolvasztottam,és ha már nem meleg akkor robotgéppel hozzákevertem a szoba hőmérsékletű vajat kockánként,tehát nem egyszerre.Eleinte lágy lesz, de ahogy adagoljuk bele a vajat,szép kemény és fényes nagyon finom krémet kapunk.Ezzel kentem körbe a tortát. Hűtjük.

Díszítjük.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése